.

Kereskedelmi forgalomba kerül a levegő-meghajtású autó

A sűrített levegővel hajtott kocsik fejlesztésébe a kilencvenes évek hajnalán fogott bele a volt Forma-1-es fejlesztőmérnök Guy Négre, megalapítva a luxemburgi MDI céget, mely kizárólag az alternatív meghajtású járművekkel foglalkozik. Az Air Car sűrített levegőt használ motorja dugattyúinak mozgatására. 2008 augusztusában várhatóan hatezer Air Car indul útnak India útjain, mely a gyártó Tata szerint nem csak teljesen környezetkímélő, de praktikus és gazdaságos alternatívát is kínál majd a hagyományos négykerekűekkel szemben. A CityCat nevű modell például 110 kilométeres óránkénti sebességre képes, s egyetlen „tankolással” 200 kilométer megtételére alkalmas. A tankolás néhány perc alatt letudható, ha van a környéken egy sűrített levegőt is kínáló töltőállomás. Egyetlen újratöltés négy-ötszáz forintból kijön. Ha pedig épp nincs a környéken sűrített levegőt áruló benzinkút, a kocsit egyszerűen áram alá kell helyezni, beépített kompresszora maximum négy óra alatt újratölti a járgányt. A kutatók szerint a sűrített levegővel hajtott autó nem más, mint a villanyáram egy más formában történő tárolása, melyhez nem kell a drága, nehéz és sokszor mérgező anyagokat tartalmazó akkumulátor. Más szemszögből tekintve az Air Car egy elektromos autó elektromotor nélkül. A kizárólag tiszta levegőt kipöfögő járművekről ezzel együtt sem állítható, hogy száz százalékban környezetkímélők, noha minden ma közlekedő robbanómotoros járműnél nagyságrendekkel zöldebbek. Az autók hajtásához szükséges levegősűrítéshez ugyanis szintén energia kell, melyet nagyrészt szén-dioxidot is kibocsátó erőművek állítanak elő, ráadásul Indiában a széntüzelésű erőművek a legelterjedtebbek, ez pedig a legtöbb széndioxidot kibocsátó erőműfajta.
Levegős autó
A legjelentősebb légszennyező Egyesült Államokban egyelőre nem várható az Air Car megjelenése, a hatóságok szerint ugyanis a könnyűszerkezetű, üvegszálas elemekből összeragasztott konstrukció nem szerepel túl jól az törésteszteken – érdemes azonban megjegyezni, hogy ezek a járművek nem száguldoznak 110 kilométeres óránkénti sebességgel az autópályákon, lévén városi közlekedésre vannak optimalizálva. Más országok ellenben nyitottak a fejlesztésekre: Négre eddig tizenkét országgal írt alá szerződést köztük Németországgal, Izraellel és Dél-Afrikával.

Az Air Car fejlesztői már dolgoznak olyan hibrid verzió kidolgozásán, melyben a sűrített levegős motor mellett egy benzinnel üzemelő kompresszor is helyet kap, s ha a sűrített levegő kritikus szint süllyed, ez gondoskodik a levegő utánpótlásról. Négre szerint ezzel egyetlen tankolással átkelhetünk San Franciscóból New Yorkba, vagy Sydneyből Perth-be.

További információkért és az Air Car versenytárs MDI sűrített levegős modelljeinek megismerésért nézze meg a lenti videókat.

 
bottom

Flavin7 Flavin7 Artemisinin Moksa Csepp